Azokkal, akik bármi oknál fogva, de nem fognak szavazni, vagy érvénytelenül fognak, csak annyiban kell törődnünk, hogy a többieket mi felé befolyásolják. Ha ezek sokan vannak, az éppen hogy növeli az érvényesen szavazók lehetőségét arra, hogy érvényesítsék az akaratukat. Arra mindenki kíváncsi, hogy mi lesz az eredmény, de nem mindenki figyeli a közvélemény-kutatók méréseit. A napokban olvastam arról a fölosztásról, hogy van a mag, a gyűrű és a perem. Lényegében a gyűrűben lennének a normális emberek, akik megpróbálják megtippelni, hogy melyik koalíció miket intézkedne, ha hatalomra kerül -- szemben avval, amiket a kampányban ígér --, majd azok közül, akiknek van esélye győzni, a szerintük legkevésbé rosszra szavaznak. Bonyolítja azonban a helyzetet, ha a választások után más koalíció alakul, mint amit ígértek. A magban (néha kemény magnak is hívják) vannak azok, akik teljesen irracionálisan ragaszkodnak valamely párthoz vagy személyhez. A peremben lévők másképp ellenszenvesek. Ők a hangulat-emberek, de nem csak az hat rájuk, hogy mik történnek a világban, hanem az is, hogy arról mit hisznek, hogy a saját falujukban vagy éppen országosan melyik pártra szavaznak majd többen.
Vannak azonban még további fölosztások. Az egyik csak 2 részre bont. Az egyik részben vannak azok, akik mindenáron a győztesre akarnak szavazni, vagyis csak akkor lesznek utólag elégedettek egy országgyűlési választás után, ha sikerült arra a pártra szavazniuk, amelyikből ki fog kerülni az új miniszterelnök. Bár ez elvtelenségnek tűnik, de ha tényleg nincs komoly különbség az esélyesek várható politikája közt, akkor egyáltalán nem hülyeség, viszont nekem ellenszenves. Versenyhelyzetben az ilyen győzteshez húzók csak a peremben lehetnek, és korántsem mindegyik fogja eltalálni, hogy ki lesz a győztes. Ha viszont az lesz a hiedelem '26-ban is, hogy a Fidesz győz, akkor az összes magszavazója is ebbe az osztályba fog tartozni.
Lenne még jelentősége az ún. ideológiák ill. értékrendek szerinti fölosztásnak is. A legtöbben nem is tudják azt, hogy amiről Marx álmodott, az ún. sokoldalúan kifejlett emberek, olyanok lennének, akik sok szakmát űznek váltogatva, és mindegyiket viszonylag jó órabérért. Ez nem lenne rossz, de éppen az ellenkező irányba halad a világ. Legföljebb az lehet, hogy életében valaki több mindenbe, kivételesen akár sok mindenbe is belekóstoljon, de az, hogy mondjuk 1 héten belül sok különböző szakértelmet kívánó tevékenységért kapjon pénzt, nem. Annak viszont nincs akadálya, hogy ingyen tegyük ezt, ha valóban értünk mindegyikhez. Már bizonyos társas hobbik esetében előfordulhat, hogy még nekünk kell fizetnünk azért, hogy a társak eljátsszák a szerepüket.
A mostani kampányban a Fidesz-KDNP azt hazudja, hogy minden más párt és az EU többi 26 tagállama is háborúpárti. Először is azt szögezzük le, hogy Orbán is csak az oroszok és a NATO-EU páros közti háborút ellenzi, Izraelt annak ellenére is támogatja még jobban is, mint Biden, hogy Izrael sokkal népirtóbb, mint a muszlimok ama törpe kisebbsége, amelyek harcolnak ellene. Más kérdés, hogy még a nem muszlimok között is milyen sok az antiszemita, Netanjáhu politikáját meg sok izraeli is ellenzi. Van olyan afrikai háború, amivel kapcsolatban éppen Orbánt lehetne háborúpártinak titulálni, több másikkal meg nem is törődik. Visszatérve az ukrajnai harcokhoz, nagyon kevéssé függ a magyar választások eredményétől nemcsak az, hogy az USA most mit csinál, de még az is, hogy nov. 5-én kit választanak, ill. a többi 26 tagállam mit csinál.
Többek szerint a világban a fő törésvonal a globalisták és a lokalisták között húzódik. Az a baj, hogy ebben a felfogásban Trump és Xi Jin-ping is lokalisták, valójában meg véresszájúan imperialisták. Én azt követelem, hogy egyesüljünk a Pax Americana alatt, de ugyanakkor az összes gazdagot vessük vissza jómódúvá.
