Valóban botrányos ez a rendelet, miközben a kiindulópontjával, miszerint legalább a gyerekek és kamaszok esetében küzdeni kéne az ellen, hogy ráfüggjenek az okos telefonra, maximálisan egyetérthetünk.
Én azt követelem, hogy ezt a rendeletet vonják vissza, és helyette az alábbi szabályokat vezessék be. Órán csak az adott tárgyhoz kapcsolódó módon használják, és persze a tanárok útmutatása alapján. Persze ehhez az is kell, hogy maguk a tanárok se legyenek okos telefon függők, de ugyanakkor digitális analfabéták sem. Szünetben viszont főszabályként a gyerekek élőben beszélgessenek egymással, és csak fontos és halaszthatatlan ügyekben mobilozzanak. Idetartozhat a tanuló szerelmi ügyeinek intézése is, ha nem egy iskolatársába szerelmes, de ha igen, élőben beszéljen vele.