Mint már korábban is írtam, az a mondás, miszerint "Ha nem tudod legyőzni őket, akkor állj be közéjük", bizonyos esetekben létparancs, aki nem csinálja, az, ha nem is hal esetleg éhen, de nem jut olyan pozícióba, ahol kifejthetné a tehetségét. Ugyanakkor még a korai Kádár, sőt a Rákosi rendszerben is voltak olyanok, akik a rendszer elleni fönntartásaikat hangoztatva is sokra vitték, közülük is a legtöbbre Kodály. Igaz, hogy ő már akkor öreg volt, és már 1914 előtt is híres lett. Ő még a Horthy rendszerben is érvényesülni tudott annak ellenére, hogy a Tanácsköztársaság idején is exponálta magát. Sokat zaklatták viszont Móricz Zsigmondot, de nem tudták megakadályozni, hogy megírja a remekműveit.
Igazán súlyos helyzet akkor van, amikor egy egész nemzet többsége annyira gonosz, hogy a becsületes embereknek életük árán is harcolniuk kell ellene. Ennek tipikus példája a náci Németország, és bizony a hozzá csatlakozott Horthy, majd Szálasi vezette Magyarország is. De ilyennek minősíthető a Szovjetunió Sztálin és Kína Mao uralma alatt, avval a különbséggel, hogy ezekben a birodalmakban csak a lakosság kisebbsége volt gonosz, mégis ez a kisebbség el tudta nyomni a többséget és meggyilkolni a lakosság számottevő részét. Külön figyelmet érdemel, hogy a jelenlegi Kínában már megközelítették Orwell rémálmát.
A jelenlegi magyar NER semmiképpen sem vehető egy kalap alá Szálasi, de még Rákosi rémuralmával sem, és bár Mussolini fasizmusához egy kicsit jobban hasonlít, mint Hitler náci rendszeréhez, attól is óriási mértékben eltér, mégpedig előnyére. TGM (Tamás Gáspár Miklós) szerint a jelenlegi helyzetben bojkottálni kéne a választásokat, mert a kormánymédia agymosása közepette nem lehet a Fideszt legyőzni. Gyurcsányék legújabb húzását pedig, hogy Kálmán Olgát jelölték főpolgármesternek, Karácsony Gergely hátba szúrásának minősítette, ahhoz hasonlítva, amit előbb Bajnaival, majd Botkával csináltak annak idején. Ennél most jobb a helyzet, hiszen csak az előválasztáson indul Kálmán Olga és a Momentum jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor. Attól kell tartani, hogy fideszesek is szavazni fognak az előválasztáson, mégpedig a leggyöngébbnek hitt Kerpel-Froniusra. Mégis úgy vélem, hogy Karácsony fogja nyerni ezt az előválasztást, de ha mégis Kálmán Olga, az sem baj, noha én őt műsorvezetőként nem szeretem, nem tartom jónak. A fő probléma Puzsér és az esetleges ezután jelentkező törpepárti jelöltek. Viszont a legvalószínűbb ettől függetlenül is Tarlós győzelme, és nem elsősorban a kormánymédia propagandája miatt, hanem azért, mert a többi jelölt még jobban autósellenes, mint Tarlós. A kerületi és sok vidéki nagyvárosi polgármester esetében, meg a testületeknél is viszont elég jók az egyesült ellenzék esélyei. Az a baj, hogy a kormány a parlamenti 2/3-ával továbbra is föl tudja pl. építtetni a múzeumi negyedet a Városligetben, hiába tiltakozna a főpolgármester és a közgyűlés is. Ha viszont a budapestiek elég nagy része a Fidesz ellen szavaz, az esetleg megfontolásra készteti a kormányt bizonyos kérdésekben.