Ennek én nagy híve vagyok. Ugyanakkor sajnos egyik civilizációban sem lehet ezt olyan szabadon csinálni, ahogy nekem tetszene. Még a legközelebb bizonyos fesztiválokon kerültek ehhez, továbbá a hippi mozgalomban. A pornón viszont ömlik még az olyan is, amikor forgalmas utcán csinálják fényes nappal. Nem világos, hogy hogyan tudták ezeket fölvenni, hogyhogy nem hívtak rendőrt rájuk. Budapesten is készült számos ilyen videó. A valóságban viszont csak egyszer láttam egy nőt teljesen meztelenül (mezítláb is!) sétálni az utcán. Érdekes módon ez éppen annál a 10 emeletes háznál volt néhány éve, ahol magam is laktam a szüleimmel '80-82 között.
Én az ún. közszemérmet betiltanám. Sajnos ez nem várható belátható időn belül semelyik országban. Még a nudista telepeken sem igen tűrik a nyilvános szexet, sőt még azt sem, hogy valaki masztizzon nyilvánosan. Diogenész viszont a piactéren masztizott, továbbá hirdette ennek a helyességét.
Még a közszeméremnél is jobban az utamban van a monogámia. Itt viszont az az érdekes helyzet alakult ki mára legalábbis a zsidó-keresztény kultúrában, amit egyesült görög-latin civilizációnak is nevezünk, hogy noha továbbra is a házastársi hűség az ideál, sőt keresztényeknél ez még úgy is, hogy elválni sem lehetne, a gyakorlatban mindennapos a megcsalás, jóval ritkább, de azért nem ismeretlen a nyitott házasság, viszont a valódi poliamória, amikor kettőnél többen élnek együtt szerelemben, ritkaság még Hollandiában is, pláne Kelet-Középeurópában. Eredetileg azért tiltották olyan keményen a női hűtlenséget az összes civilizációban, hogy nehogy más gyerekét kelljen az apának fölnevelnie. Én ezt is ellenzem, szerintem ugyanúgy kell szeretni mások gyerekeit is. Most pedig, hogy még nincs unokánk, pedig a lányunk már elmúlt 30, a fiunk pedig elmúlt 25, természetes, hogy mások unokáival akarunk foglalkozni. A nejemnek módja is van erre, mivel tanár.