De ugyanezt kérdezhetnénk nem csak a hetero - homo tengely, hanem parafíliák, paradigmák és jellemvonások kapcsán is. Azt mindig elmondják, hogy egynemű párok által nevelt gyerekek között semmivel sem gyakoribbak a homo-k, de ez nem tudom, hogy igaz-e. Még az is elképzelhető, hogy éppen ritkábbak. Úgy tűnik, hogy nem vizsgálták ezt. Azt tudjuk, hogy a homofóbok egy kisebb része látens meleg, a többi viszont nem.
A jellemvonások mindenkinél a neveléstől vannak, de nem csak a szülők és az óvónők hatnak a gyerekre, hanem mindenki, akiről megtud valamit, vagy akivel beszél, és a mai világban a TV és a net hatása kiemelkedő. No most ha ellentmondó fölszólítások érik a gyereket, pl. abban, hogy ellenkező neművel, azonos neművel, mindkettővel vagy egyikkel se szexeljen, ha nagy lesz, akkor mi dönti el, hogy melyiket fogadja meg? Még ennél is fontosabb, hogy mitől lesznek egyesek olyanok, akik nem csapják be a vásárlóikat, míg mások igen.
A regények, novellák és játékfilmek is mesék, de érdemes megkülönböztetni a nem létezőről, a ritkán előfordulóról és a gyakran előforduló esetekről szólóakat. Aztán vannak a megtörtént esetek leírásai, ez lehet pontosságra törekvő, arra nem törekvő, de a lényeget mégis megragadó, továbbá különböző módokon torzított. Gyakori a szépítés, a túlzás és a leegyszerűsítés.
A gyerekek együtt is hallgatnak mesét az oviban, meg otthon külön is. Az sem mindegy, hogy vannak-e testvérei, és ha igen, azokkal együtt nézi-e a TV-t, vagy egyedül, vagy éppen egyik, másik vagy mindkét szülőjével.
Végül is a mesék hatása sokkal nagyobb, mint némelyek állítják, de bizonyos gyerekekre mégsem úgy hat, mint a többire.