Amikor Árpádék bejöttek ide a Kárpát-medencébe, Ny-ról a németekkel, D-ről a görögökkel kerültek szomszédságba, mindkettő nagyhatalom volt, viszont a bolgárok időnként teljesen elszakadtak a bizánci görög császártól, máskor megint az uralma alá kerültek. A Ny-balkáni délszlávok is önállósodtak, ezek jelentős részét a magyarok leigázták. Jelentős hatalom volt Velence is egészen a napóleoni háborúkig. 1204-ben le is győzték a görögöket. ÉK-en a Kijevi Rusz ugyan igen nagy területű volt, de nem jelentett ránk fenyegetést. É-on a lengyelekkel elég barátságos viszonyban voltunk mindig is az eltelt több, mint 1100 év alatt. 1385-1654 között a lengyel-litván birodalom Európa egyik legnagyobb hatalma volt. 1576-86 között a magyar Báthory István volt a királya. 1440-44-ben közös királyunk volt (magyar királyként I. Ulászló), majd 1490-1526 között az 1492-ben elhunyt lengyel-litván király fia ill. unokája volt a cseh és magyar király (II. Ulászló 1490-1516, II. Lajos 1516-26). A tatárjárás (1241-42) idején nagyhatalom volt az Arany Horda is, de a későbbiekben már vissza tudtuk verni őket. Az oroszok viszont még sokáig fizettek nekik adót. A legtöbb bajunk az oszmán-török birodalommal volt. Ők legyőzték már Zsigmondot, majd I. Ulászlót, aki el is esett a várnai csatában, majd Hunyadi Jánost is, de mindezek ellenére jókora Száván túli délszláv területek is magyar kézen maradtak egészen a mohácsi csatáig (1526). Zsigmond korától Buda volt a magyar királyok székhelye, ezt 1541-1686 között tartották a törökök megszállva. Erdély csak vazallusa volt a padisahnak, meglehetős önállósággal. Az ún. királyi Magyarország viszont a német Habsburg dinasztia uralma alá került Szapolyai János halálával. Ennek bizonyos részeit Bocskai Istvánnak, majd Thököly Imrének sikerült tőlük elszakítania átmenetileg. Lipót császár idején verték ki a törököket a Kárpát-medence nagy részéről. Így lett a középkori Pesttől északra lévő rész (ami ma már szintén az 5. k-hez tartozik) Leopoldstadt. Később viszont a még É-abbra fekvő, nagyrészben zsidók lakta negyedet Újlipótvárosnak nevezték el.
A Rákóczi-szabadságharcot a Habsburgoktól való elszakadásért vívtuk, ez nem sikerült. A Temesközből 1718-ban vertük ki a törököket, és 20 évig még több szerb terület került Habsburg uralom alá, mint utána. Az oroszok még Nagy Katalin idejében sem jelentettek veszélyt ránk, annál inkább a baráti lengyelekre. Lengyelország jelentős részét, benne az eredetileg orosz Haliccsal viszont a németek kaparintották meg, de a németeken belül a poroszok és az osztrákok egymással is háborúztak, és mi az osztrákokkal tartottunk. Avval, hogy az oroszok 1812-ben legyőzték Napóleont, a Habsburgok jártak jól, majd 1849-ben az oroszok helyezték vissza a Habsburgokat a magyar trónra. Viszont Bécsbe már előbb vissza tudtak térni a saját erejükből. A törökök még a 19. sz. végén is jelentős hatalomnak számítottak, de a Balkán legnagyobb részéről már kiverték őket, ebben sokat segített az oroszok beavatkozása. Az oroszok az I. világháborúban szerették volna elfoglalni Istanbult, de nem bírták.
Hogy miért pont ez a két szövetségi rendszer (Antant: Anglia, Franciaország, Oroszország, Románia, Szerbia, később Olaszország, majd az oroszok kiválása után USA, Központi Hatalmak: Németország, Osztrák-Magyar Monarchia, Török Birodalom, Bulgária) vívta az I. világháborút, az különféle véletlenek eredménye. Noha a lakosság és ipari fejlettség összehasonlításával úgy tűnik, hogy a Központi Hatalmaknak nem volt esélyük a győzelemre, mégis meglepően sokáig bírták, és persze nem lehetett előre tudni, hogy az USA is be fog szállni. Az oroszok a breszt-litovszki békével elvesztették Ukrajnát, de aztán az orosz polgárháborúban a vörösök visszaszerezték. Sajnos a Magyar Tanácsköztársaságot a főleg a franciák által támogatott románok leverték, a Felvidék, sőt Kárpátalja is meg Csehországhoz csatlakozott. Délen Szerb-Horvát-Szlovén Királyság néven egy olyan terület került egy országba, amiből a Vajdaság még a római időkben sem tartozott oda, bizonyos további részek pedig soha nem voltak bizánci uralom alatt (de osztrogót, majd frank alatt igen). Az Isztriai félsziget a győztes olaszoké lett. A Trianonban meghagyott csonka-Magyarország viszont kb. 400 év után végre független lett a németektől. A Horthy-rendszerben a magyar kormány az oroszokkal eléggé ellenséges volt, viszont a németekkel és az angolokkal egyaránt barátkoztak. Az ún. bécsi döntésekkel, ill. a Jugoszlávia elleni német támadáshoz csatlakozva sikerült visszaszerezni É-Erdélyt, Kárpátalját, a Vajdaságot, a korábbi csehszlovák-magyar határ mentén egy szabálytalan alakú sávot, és még Szlovéniából is egy kis részt, meg Horvátországból a Muraközt. A Tengelyhatalmak győzelme a II. világháborúban még reménytelenebbnek tűnt, mint a Központi Hatalmaké az elsőben, mégis a sztálingrádi vereségig meglehetősen jól álltak. Utána pedig még több, mint 2 év és rengeteg emberáldozat meg rombolás után adták csak meg magukat, sőt Japán csak még 4 hónappal később. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchia igen nagy része és még a Vilmos császári Németország számottevő része is az Új Orosz Birodalomban találta magát (az utóbbi mint Lengyelország egy része, ill. NDK), de a Jugoszláviához került területek nem.
Az újra a trianoni határok között fölállított csonka-Magyarországon a szovjet megszállók még több, mint 3 évig engedtek némi látszat-demokráciát, aztán jött a Rákosi rendszer. Sztálin halála után az első Nagy Imre kormány idején sokat javult a helyzet, de még mindig az Orosz Birodalomban voltunk. A nem kis mértékben az USA biztatására kitört 56-os fölkelésben el akartunk szakadni az oroszoktól, de az USA kormányának esze ágában sem volt segíteni. Még így is sikerülhetett volna, ha nem támogatja a lakosság jelentős része az oroszokhoz átállt Kádárt. Valójában nagyon is jól jártunk avval, hogy nem dacoltunk úgy az elnyomó nagyhatalommal, ahogyan Kuba és Vietnam az USA-val. Az már egy nehezebb kérdés, hogy maguk az oroszok, németek, amerikaiak, stb. miért ilyen igazságtalan rendszereket építettek ki az iparosodás közepette, mint amilyeneket.
Az ún. brezsnyevi pangás végül elvezetett a rendszerváltáshoz. Ez egy szörnyű tragédia, amelyért a fő felelősség Gorbacsovot terheli, utána pedig II. János Pál pápát és Kornai Jánost, de végül is, mint minden korábbi esetben is, maguk a tömegek a hibásak, amiért ilyen gonosz vezetőket követnek, mint pl. Trump vagy Putyin. A rendszerváltás óta még rosszabbul vagyunk a németek hátsó udvara, mint az 1867-1914 közti boldog békeidőkben, de igyekszünk minden jelentős hatalommal barátkozni, a leginkább persze az USA-val.
