Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

sok téma

sok téma

Küzdelem a szavazókért

2024. április 08. - Zoltán 1 Magyar

Magyar Péter ápr. 6-i tüntetése elég nagy lett, de úgy tűnik, hogy egyelőre csak kevés eddigi Fidesz szavazó állt át hozzá. Annyit tudunk bizonyos mérésekből, hogy a most 7.68 M-s csonka-magyar választópolgárságból most a Fideszre kevesebb, mint 30 % (lehet, hogy csak 26 %) szavazna egy országgyűlési választáson, aki nem szavazna vagy nem mondja meg, hogy melyik pártra -- ezeket valamiért mindegyik közvélemény-kutató egy kalap alá veszi --, azok arányára eléggé eltérő számok jönnek ki a különböző kutatásokból, de nagyjából 30 és 40 % között lehet, míg a többiek közül a DK, MSZP, Párbeszéd szövetségnek jutna talán 16 %, míg Magyar Péter még meg nem nevezett pártja már 14 % körül állna, ami valamivel több lenne, mint a fideszesek fele, és ebben a variációban 30 % nem szavazóval számoltunk, így az összes többiek együtt megint 14 %. A fő kérdés az, hogy ezek a számok mivé változnak '26-ig vagy az előrehozott választásokig, ha Orbán úgy ítélné meg, hogy az idő nem neki dolgozik. Az EP-választáson jó eséllyel jelentősen kevesebben fognak részt venni, mint az országgyűlési választáson, ennek ellenére az azon elért %-okból fog mindenki kiindulni a továbbiakban.

A jelenlegi általános elégedetlenség elsősorban az inflációból és a kórházi várólistákból, meg az unokák tömeges külföldön éléséből táplálkozik, ezek pedig a Fidesz szavazóit is éppúgy sújtják. Azt azonban meg kell mondani az inflációval kapcsolatban, hogy elég sok embernek annyival nőtt a jövedelme, hogy majdnem ugyanannyi benzint vagy gázolajt tud venni, mint a covid előtt, és egyébként is összességében ahhoz hasonló a fogyasztása, míg szintén sok embernek meg erősen csökkent. Nem tudjuk azonban, hogy ez milyen viszonyban van a pártokra szavazással, de nagyon úgy néz ki, hogy éppen a legszerencsétlenebbek körében kiugróan magas a fideszesek aránya, éles ellentétben avval, amit várnánk.

Akiknek eddig is az Orbántól való megszabadulás volt a vágyuk, ilyenek pedig az eddigi ellenzéki szavazókon kívül hihetően a most nem szavazók akár 2/3-a is, azok közül igen sokan is Magyar Péterhez állhatnak, és őket még inkább efelé löki a lakájmédia karaktergyilkossági kísérlete Magyar Péter ellen. Ez szélsőséges esetben a példátlan 80 %-os részvételhez és abban Magyar Péter 50 %-ához (az összes 40 %-ához) is vezethet, ha pedig a közvélemény-kutatók akár ennél kissé enyhébbet is jeleznének előre, akkor már az eddigi Fidesz szavazók is hanyatt-homlok sereglenének hozzá. Ha viszont a kutatók valamiért a mostanihoz képest nem nagy vagy nem ilyen irányú elmozdulást fognak mérni, akkor a nem szavazók visszasüllyednek a szokásos apátiájukba. A többi ellenzéki párt elkeseredetten fog küzdeni Magyar Péter ellen, hogy megtartsa a szavazóit, de egyiknek sincs erre esélye. Ha a DK próbálna meg szövetkezni Magyar Péter pártjával, vagy éppen beolvadni abba, akkor sajnos elveszne Magyar Péter ama ígérete, hogy "se Orbán, se Gyurcsány", így Magyar Péter ebbe egyelőre nem menne bele. Az EP és önkormányzati választások után azonban azok eredményétől függően módosulhat bármelyik résztvevő taktikája. A Fidesznek a vártnál akár csak kissé gyöngébb eredménye is már ki fogja kezdeni a legyőzhetetlenségébe vetett hitet. Magyar Péter viszont beleszürkülhet az "ez is csak egy újabb olyan ellenzéki, aki nem győzhet" szerepébe, ekkor várhatjuk a következő Messiást, vagy éppen a hivatalnokok vagy a katonák lázadását.       

A bejegyzés trackback címe:

https://mgyz.blog.hu/api/trackback/id/tr118374759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása