Ebben az országban az árak túl alacsony szinten való befagyasztása 2014-ben egy egészen súlyos válsághoz vezetett. Ez annál is különösebb, mert ez egy jelentős kőolajtermelésű ország. '17-ben a lakosság átlagosan 12 kg-ot fogyott. Az agilisebb emberek elmenekültek az országból. A szegények aránya 90 %, bár azt nem tudom, hogy hol húzták meg a szegénység határát. Nem hinném, hogy ugyanott, mint ami szerint ez az EU-ban 6 %. Arat a feketegazdaság, aminek élharcosai a Maduro-kormány tagjai. Ennek ellenére a Guaido vezette ellenkormány még nem tudta teljesen megdönteni. Trump fontolgatja a katonai beavatkozást Guaido oldalán.
A neoliberálisok kárörvendve mutogatnak Venezuelára, mint aminek a példája szerintük azt bizonyítja, hogy csak a szoc. pg. életképes, sőt egyesek szerint egy [kevésbé szoc.] pg. kéne. Én meg azt állítom, ahogyan arról már hosszan írtam korábban, hogy mind a gazdagságot, mind a szegénységet be kell tiltani, viszont a jómódúak és a szerényen élők közti különbséget lehetővé kell tenni még avval együtt is, hogy esetleg pont a hasznosabb emberek keresnek jóval kevesebbet sok esetben. Ilyen rendszer még soha sehol nem volt. Voltak viszont olyanok, amik a demagógiájukban ilyesmit hirdettek, a valóságban pedig kisebb-nagyobb mértékben azok is kleptokráciák voltak, és persze különösen az volt a klasszikus 18-19. sz-i angol kapitalizmus. Arra figyeljünk föl, hogy a sok elvileg lehetséges adórendszer közül még csak keveset próbáltak ki bárhol is. Sokról persze elméletileg is belátható, hogy nem működne, de soknál ez csak egy hiedelem. Persze a mindenkori igazi konzervatívok minden változást elleneznek, mondván, hogy nehogy rosszabb legyen, de pl. Venezuelában ez most tarthatatlan, nemcsak Maduro-t muszáj megdönteni, de az árszabályozását is azonnal eltörölni. Az már egy érdekesebb kérdés, hogy a Kubában és É-Koreában fönnálló szörnyű rendszerek hogyan maradhatnak fönn ilyen sokáig még a jövőben is. Én nagyon ellenzem a Kínában és Indiában uralkodó állapotokat is, de az biztos, hogy ezek lassan fognak változni még egy jó darabig, és még az is lehet, hogy rosszabbra.