Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

sok téma

sok téma

Kiket tiszteljünk?

2019. július 04. - Zoltán 1 Magyar

Mármint a régen élt, vagy éppen a ma is élő olyan emberek közül, akik jelentős hatalommal rendelkeztek, ezen belül az ó- és középkorban uralkodók vagy hadvezérek voltak. Fő szabályként azt mondanám, hogy amióta már nem beleszületni kell az ilyen pozíciókba, azóta mindenkit, aki akár csak rövid időre is mondjuk miniszterelnök tudott lenni -- ha ez a poszt jelenti a végrehajtó hatalom fejét, mint pl. Angliában 1689, nálunk pedig 1867 óta --, érdemes tisztelnünk. Ez alól azonban vannak kivételek. Mind az antik rabszolgatartó rendszer, mind pedig a középkori európai feudalizmus, vagy éppen a japán feudalizmus velejéig rossz, igazságtalan rendszerek voltak, de ettől még nagyon is tiszteletre méltóak az olyan magyar királyok, mint Szt. István, I. Béla, Szt. László, III. Béla, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Zsigmond, Hunyadi János (ő ugyan csak kormányzó volt V. László uralkodása idején), Mátyás. A török hódoltság idején uralkodott Habsburg királyainkat már igen negatívan szokás megítélni, különösen I. Lipótot, hiszen őhozzá fűződik a Zrínyi Miklós elleni merénylet, Zrínyi Péter és társai kivégzése és végül ellene tört ki a Rákóczi szabadságharc is. I. Lipót 1705-ben halt meg, 65 éves korában, a szabadságharc végén már a kisebbik fia, III. Károly (német-római császárként VI. Károly) volt a király. Ugyanakkor mégiscsak I. Lipót hadserege verte ki a törököket a Kárpát-medence legnagyobb részéből, és elkezdődött az elnéptelenedett vidékek újratelepítése is. A török időkből a Habsburgok helyett az erdélyi fejedelmeket tiszteljük, különösen Báthory Istvánt (a későbbi lengyel királyt), Bocskai Istvánt és Bethlen Gábort. Természetesen tiszteletre méltó maga Szulejmán szultán is, de azok is, akik dacolni tudtak vele vagy akár csak harcoltak ellene, mint Jurisich Miklós, Szondi György, Dobó István és Zrínyi Miklós (a kirohanó, a költő-hadvezér Zrínyi Miklós dédapja). Thököly Imréről, aki a törökökkel szövetkezett a Habsburgok ellen, mindenhol utca van elnevezve, de ennél is jóval kiemelkedőbb ikon lett II. Rákóczi Ferencből annak ellenére, hogy vereséget szenvedett.

III. Károlyról viszonylag jó emlékek maradtak, bár Jókai a Lőcsei fehér asszonyban eléggé negatívan állítja be. A lánya, Mária Terézia viszont az egyetlen Habsburg uralkodónk, akit mindenki szeret, nem csak az aulikus arisztokráciával azonosulni tudók. Bár a (szabad versenyes) kapitalizmus is egy nagyon rossz rendszer, a 18-19. sz-ban annak volt itt az ideje. II. Józsefet, a "kalapos királyt", sokkal jobban kéne tisztelni, mint ahogyan szokás. Az, hogy annyira lemaradtunk a németektől az iparosításban nagyjából a kiegyezésig, egy tragédia, aminek nem világosak az okai. De ugyanígy vagy még rosszabbul jártak az összes szláv nemzetek és a románok is. A szlávokon belül nálunk egy kicsit korábban fejlődtek a szlovének és a csehek, mindkettő azért, mert Ausztriához tartoztak szorosabban, mint mi.

Széchenyi, Kossuth és Petőfi a fő ikonjaink, noha ők egymással nem mindenben értettek egyet. Görgeyt viszont, aki 1916-ban halt meg 98 éves korában, haláláig árulónak tartották, azóta a helyére került, mint nagy hadvezér és hazafi. Tisza Kálmán volt az első olyan miniszterelnökünk, akit sokan nagyon negatívan ítélnek meg mindmáig, Wekerle Sándor meg az utolsó olyan, akit mindenki tisztel. Tisza Istvánról sokan nem tudják, hogy igyekezett lebeszélni Ferenc Józsefet meg a kancellárját arról, hogy kirobbantsák az I. világháborút. Ady és Károlyi is nagyon gyűlölte Tisza Istvánt, én sokkal kevésbé, de azt nem helyeslem, hogy újra fölállították az Országház mellett a neki a Horthy korszakban emelt monumentális emlékművet.

Azt látni kell, hogy Trianont senki sem tudta volna megakadályozni. Károlyinak, Kun Bélának és Horthynak is "igaza volt" a saját szempontjából, valamint azoknak a rétegeknek a szemében is, akiket képviseltek. Én egyikkel sem vagyok megelégedve, de mégis Kun Bélát tartom közülük a legtöbbre. Viszont az, hogy Horthy hatalmon tudott maradni több, mint 24 éven keresztül (1919. nov. -- 1944. márc.), mégiscsak a magyar történelem kiemelkedő figurájává teszi. Megemlítendő itt még, hogy Horthy kormányzósága csak egy középerős köztársasági elnöknek felel meg, nem a jelenleg az USA-ban, Franciaországban és Oroszországban is fönnálló elnöki rendszernek. A Horthy korszak legfontosabb miniszterelnökei Bethlen István, Gömbös Gyula és Teleki Pál voltak. Érdekes, hogy Horthy éppen úgy kb. 76 éves volt a német megszálláskor, mint Kádár akkor, amikor Grósz Károly került a helyére. Viszont Kádár nem sokkal több, mint 1 év múlva meghalt, míg Horthy csak 89 éves korában az 56 leverése miatti bánatában. A zsidók egy része haragszik Horthyra, viszont a Szálasi vezette nyilas rémuralom alatt Horthyt is zsidóbérencnek csúfolták, részben joggal. A zsidó származású Chorin Ferenc, a Horthy korszak egyik vezető magyar nagytőkése a háború után pénzzel is támogatta Horthyt.

Szálasi és Rákosi az a két vezető, akiket a rémuralmuk miatt súlyosan el kell ítélni. Ugyanakkor a fő felelősség ezúttal is az őket követő tömegeket terheli. Az persze igaz, hogy mindkettőt egy külső nagyhatalom (előbbit a németek, utóbbit az oroszok) ültették a nyakunkra. Végső soron persze Nagy Imre első miniszterelnöksége és Kádár teljes országlása (ami több, mint 31 év volt) is az "oroszok kegyelméből" volt. Én egyetértek Nagy Imre jelenlegi tiszteletével, de a vele szembeforduló, az oroszokhoz átálló Kádárról és az őt követő tömegekről mégis az a véleményem, hogy sokkal jobb, hogy ez történt, mintha mi is dacoltunk volna az elnyomó nagyhatalommal úgy, ahogyan Kuba és Vietnam tette az USA-val.

A rendszerváltás utáni eddigi miniszterelnökök közül egyedül az első, Antall József volt becsületes ember, de még ő is engedte, hogy mások korruptak legyenek. Mégis azt mondom, hogy Medgyessy Péter egy elég jó miniszterelnök volt. Ha pedig csak Gyurcsány és Orbán között lehetne választani, én Gyurcsányt választanám, de jelenleg a nép jelentős része annyira gonoszul hülye, hogy csak Orbánt lehet választani. Általában is az egy világprobléma, hogy a legtöbb ember nem hajlandó arra a pártra szavazni, amelyiknek a programja neki és a barátainak a legkedvezőbb, hanem különféle más szempontok játszanak szerepet. Az persze igaz, hogy jellemzően minden párt irreális ígéretekkel kampányol, de mégis a tájékozott emberek tudják, hogy Magyarországon a legjobbat a Párbeszéd nevű párttól várhatnánk, ami viszont 1 % körüli támogatottságot ért csak el, amíg lényegében be nem olvadt a (legendásan korrupt) MSZP-be. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mgyz.blog.hu/api/trackback/id/tr4614925458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoltán 1 Magyar 2020.03.25. 19:02:17

Az ellenzék viselkedése a mostani koronavírus-hisztéria idején kiábrándító. Megint annak egy példáját látjuk, hogy az emberek jelentős része világszerte annyira hülye, hogy annak katasztrofális következményeitől csak egy diktátor menthetne meg bennünket, de ezúttal a diktátorok is a hülyeség uszályába kerültek. Ez alól üdítő kivétel Lukasenka belorusz elnök, akinek viszont a korábbi tevékenysége nagyon is elítélendő.

Zoltán 1 Magyar 2020.07.14. 13:23:33

Érdekes, hogy Görgeyt az 50-es és 60-as években sem tisztelték eléggé, mégpedig azért, mert az akkori rezsim Kossuthot tette meg a legfőbb ikonnak, ő pedig sokat vitázott Görgeyvel 1849-ben.
süti beállítások módosítása