Ezt főleg Forsub (most Lothario a nick-je) szokta ostorozni, de sokan egyetértenek vele. Abban teljesen igaza van, hogy nagy baj az, ha valaki úgy bdsm-ezik, ami már ön- vagy közveszélyes, és az is, ha túl nagy feneket kerít a dolognak. De sokaknál a misztifikálás abból áll, hogy nem hajlandóak a konkrét kunsztokról beszélni. Ez akkor is nagyon rossz, ha csak a nyilvános felületeken ilyen szégyenlősek, de ha privátban is, az már megakadályozhatja a hozzájuk illő partnerek megtalálását.

Másrészt viszont bizonyos szerepjátékokhoz igenis hozzátartozik, hogy az alul lévő ténylegesen imádkozik a bálványához. Ez akkor nagyon jó, ha a másik ettől nem jön zavarba, hanem élvezi a helyzetet.

Az is elhangzott, hogy mindenki szereti magát különlegesnek érezni. Ezt cáfolom. Rengetegen érzik magukat boldognak az átlagosságuk tudatában, a valóban különlegesek meg sokszor legszívesebben megszabadulnának azoktól a különcségeiktől, amelyek miatt senki sem barátkozik velük.

Elég sok bdsm kunsztnál az az alapprobléma, hogy hogyan akarhatja valaki, hogy kínozzák, várassák vagy akadályozzák a gerjedését. Ezt én sem értem, de vannak ilyen emberek, és ezek egy része nem tekinthető önveszélyesnek. Ebben az esetben a szadista partnere, aki ezeket megteszi vele, helyesen jár el. Teljesen más a helyzet, ha valaki úgy fogja föl, hogy magas sport-értékű kunsztot csinál. Ezt nagyon is megértem, és én is így csinálom.

Már többször foglalkoztam avval, hogy a vanilla nem a langyosságot, a szenvedély hiányát, hanem a konformizmust jelenti a szexben. Ez a konformizmus akár jó is lehetne, ha nem olyan hülyeségek lennének divatban, mint amik. Én nagyon messze vagyok a vanilla-tól, a nejem sokkal közelebb áll hozzá, de szigorúan véve ő sem az. Az ő hüllőagya soft sub, a lelke viszont a monogám úrnő egy olyan változata, ami sok férfi sub álma.