Ez egy izgalmas és fontos kérdés, amit sokan feszegetnek, de nagyon kevéssé ismert. Nem az a kérdés, ahogy sokan beállítják, hogy pl. vannak-e manók, szellemek, angyalok, kísértetek, Isten vagy istenek, túlvilág, gondviselés, stb., sőt ma már köztudott, hogy ezek nincsenek, hanem hogy ennek ellenére miért hisznek pl. az USA lakosságának 3/4-e állításuk szerint a túlvilágban olyannyira, hogy még számos "bizonyítékot" is találtak a különféle hiedelmeikre, köztük levideózott eseteket is, amiket föltettek a netre. Az is tévedés, hogy Einstein hitt volna (a zsidó) Istenben; ő csupán a természetet értette Isten alatt.
Kézenfekvőnek látszik, hogy a hiedelmek mögött a wishful thinking áll, de olyan hiedelmek, pl. a kísértetek, vámpírok, farkasemberek, stb. esetében, ahol a hiedelem sokkal rosszabb, mint a valóság, nem ez a helyzet. Annak idején az egyébként amatőr Láng János (1907-78) írt egy könyvet arról, hogy szerinte az ősember hogyan jutott a túlvilág és az istenek elgondolására. Ugyanitt a családi élet régmúltjáról is előadta az elméletét, amit nyelvészeti érvekkel támasztott alá. Úgy véli, hogy a túlvilágban és a szellemekben való hit két dologból táplálkozott. Az egyik, hogy álmunkban elő szoktak jönni már meghalt emberek, a másik, hogy nem akartak lemondani a szüleik, nagyszüleik és további őseik segítségéről azok halála után. Utóbbi a wishful thinking klasszikus esete, ahogyan a gondviselésben és az őrangyalokban való hit esetében is. A hinduk hite az újraszületésben viszont élesen elüt az összes többiek által kultivált túlvilágtól, de a mai kevert világban sokan egyszerre hisznek mindkettőben, mármint úgy, hogy szerintük egyesek újraszületnek, míg mások a túlvilágra kerülnek. A buddhisták nirvánáját is egyfajta túlvilágnak képzelik sokan, noha az valójában a valóságnak megfelelő halál, csak éppen ennek az eléréséhez nem kell megvilágosodni, viszont siettetni lehet öngyilkossággal. Az, hogy még élettelen tárgyaknak is lelket tulajdonított az ősember, föltehetően azért volt, hogy alkudozni tudjon velük.
Amit többek között Dani is hangsúlyoz, hogy az idegenek ill. a másmilyenek gyűlölete vagy lenézése növeli a csoport kohézióját, jól ismert, de ugyanakkor létezik az idegeneket és másmilyeneket is szeretni kell ideológiája is, amit a legszélsőségesebben éppen az őskeresztények hirdettek és gyakoroltak. Az, hogy a jó bdsm fejlettebb lenne, mint a "bdsm-mentes szex", egyszerűen nem igaz, viszont az, hogy a nyitottság és a tolerancia a jó, míg a szűklátókörűség, vaskalaposság és prűdség rosszak, evidencia. Azonban sem a gonosz emberek rémtetteit, sem bárkinek az önsorsrontását nem szabadna tolerálni. Ha valaki egy adott kunsztot még nem próbált, akkor nem tudhatja, hogy bejönne-e neki, de sok esetben mégis a valóságnak megfelelően hiszi azt, hogy nem, különösen ha a dolog fájdalmas, kényelmetlen, unalmas vagy idegesítő. Éppen így egy hetero-t vagy egy homo-t sem lehet rábeszélni arra, hogy ő valójában az ellenkezője vagy éppen bisex. Az meg, hogy a pán- és az omniszexuálisoknak mindenki "bejönne", nagyon messze van az igazságtól. A sokat emlegetett "komfortzónából kilépés" csak az esetek egy kisebb részében ragadja meg azt, hogy mit is kéne csinálni. A partnerét (vagy partnereit!) birtokolni vágyó embereket is nagyon nehéz lenevelni erről, de ez fontos lenne.
