Ezt most egybe veszem a tőle D-re lévő Jón-tengerrel. A kettőt összekötő Otrantói szoros az olasz csizma sarka és a mai Albánia D-i része között van. A bronzkorvégi hanyatlás előtt a görögök még csak a Jón-tenger K-i partvidékének a D-i részét foglalták el, meg az itt lévő szigeteket. Ezek egyike volt Ithaka, ahol Odüsszeusz uralkodott, bár egyesek vitatják, hogy ez ugyanaz volt, mint amit most Ithakinak neveznek. A 18. sz-ban az akkori művelt emberek azt hitték, hogy az egész Iliász és Odüsszeia ugyanolyan mese, mint Héraklész hőstettei. De amikor Schliemann 1871-ben megtalálta Tróját a Dardanellák ázsiai partjához közel, akkor igen megnőtt a bizalom Homérosz történetei iránt. Ma a mérvadó szakértők úgy gondolják, hogy az Odüsszeiában csak a csodalények kitaláltak, mint pl. a küklopsz, a lótuszevők, Kirké nimfa és a többiek, de maga a bolyongás megtörtént. A Szkülla és Kharübdisz közti áthaladást a Messinai szorosba teszik, bár ez messze nem olyan veszedelmes, mint Homérosznál. Ez a szoros Szicíliát választja el az olasz csizma orrától, így a Jón-tengert összeköti a Tirrén-tengerrel. Utóbbinak a partján alapították meg a görögök Neapoliszt, vagyis Újvárost, ez ma Napoli, magyarul Nápoly. Ennek jelentőségét és szépségét mutatja a mondás: Nápolyt látni és meghalni. Én már jártam ott évtizedekkel ezelőtt, meg Caprin is. Ott -- mármint Caprin -- egyébként már akkor is nagyon sok volt a magyar turista. Egy taxis átvágott, mivel a Funicular-ral (olyan, mint nálunk a Sikló) sokkal könnyebben és olcsóbban följuthattam volna a Főtérre, de én azt hittem, hogy elvisz a szállodámig, de oda már csak gyalog lehetett eljutni a Főtérről a sikátorokon át. Lenin is élt egy kis ideig Caprin.
A görögök elfoglalták Szicília partvidékének jelentős részét is, ezt aztán a rómaiak a 2. pun háborúban, ahol Hannibál volt a punok hadvezére, csatolták az akkor még birodalomnak nem nevezhető országukhoz, ennek során ölték meg a Szürakuszai-ban élő Arkhimédészt. Palermo viszont, melynek latin neve Panormus volt, pun uralom alatt volt, ahogyan Szicília egész Ny-i kisebb részének a partvidéke is. A Tirrén- és Adriai-tengerek neve már akkor is lényegében ugyanaz volt (Mare Tyrrhenum, Mare Adriaticum). Nagy Sándor birodalma az Adriai-tengerig csak minimálisan, a legdélibb részen ért el, és még a Jón-tenger K-i partjának É-i részén is volt egy tőle független illír-görög állam. A rómaiaknak az i.e. 2. sz. közepe táján sikerült leigázniuk az európai részét az akkori Görögországnak, meg az akkor illírek lakta K-i partvidékét az Adriának. Az illírektől származnak az albánok, bár ezt egyesek vitatják. Az viszont biztosra vehető, hogy a románoknak semmi közük a dákokhoz, de akiktől ténylegesen származnak, a saját nyelvüket latinra cserélő trákok és illírek, az sokkal előkelőbb pedigré. Trák volt Orfeusz is. Éppen így nevetséges, hogy az angolok inkább a primitív britektől szeretnének származni, nem a fejlettebb rómaiaktól. Hasonlóan a franciák is büszkék a gall őseikre. Hogy az angolok milyen arányban származnak az 5-6. sz-ban bejött angolszászoktól, és milyen arányban az azelőtt ott éltektől, azt nem tudjuk. A francia középkort végigkísérte az a mítosz, hogy a frankok utódai lettek a nemesek, míg a galloké a parasztok és a kézművesek. Valójában meg mind a frankok, mind a gallok, mind pedig az Itáliából érkezett telepesek utódainak a többsége paraszt lett, de az talán igaz, hogy a nemesség nagyobb része volt frank eredetű, mint a másik kettő összeadva, és a Meroving, Karoling és Capeting uralkodó családok kétségtelenül frankok voltak, de egy idő után a két utóbbi már latinul beszélt, ebből lett a francia nyelv. Viszont továbbra is franknak nevezik magukat a franciák a saját nyelvükön. A románok csak azért erőltetik a dákoromán kontinuitást, hogy ezen a címen igényt formálhassanak Erdélyre, de erre úgy is lenne módjuk, ha Trajanus császár utódainak tekintenék magukat. A románokat, mint vlachokat a 13. sz-ban említik először a források, de valahogyan át kellett hogy vészeljék azt a kb. egy évezredet, melynek során görög és délszláv beolvasztási nyomásnak voltak kitéve.
A rómaiak jóval előbb foglalták el a messzebb lévő Anatóliát, mint a teljes Balkánt, utóbbit már csak a császárság idején. A 3. sz. középső több, mint felében az illír katonacsászárok sűrűn váltogatták egymást, rendre megölték őket, majd végül Diocletianusnak (eredeti neve a görög Dioklész volt, de latinosította) sikerült megreformálnia és valamennyire megszilárdítania a birodalmat. Ő vezette be az ún. dominátust, még jobban megnyirbálva a szenátus addig sem túl nagy hatalmát. Az ő székhelye az Adria-parti Salonae közelében volt, ma is mutogatják a hatalmas, impozáns palotáját. Ezt a várost később az olaszok Spalato-nak, a horvátok Splitnek nevezték el. Diocletianus közvetlen utóda volt Constantinus, akinek a nevéhez fűződik a kereszténység államvallássá tétele. Pontosabban, ő még csak egyenrangúvá tette más vallásokkal 313-ban, de maga is keresztény lett. Julianus (331-63) mindössze másfél éves uralkodása alatt szerette volna az újplatónizmust a kereszténységgel versenyképessé tenni, de fiatalon meghalt. Végül 380-ban lett csak államvallás a kereszténység.
A népvándorlás során a vandálok kétszer is kifosztották Rómát, innen ered a világszerte használt vandalizmus szó. Attila is betört Itáliába, és a csapatai között nagyon sok volt a germán. Előbb az osztrogótok foglalták el Itáliát, Szicíliát, Pannónia egy részét és a Ny-Balkánt a Drináig, majd Justinianus K-római császár csapatainak sikerült ennek jelentős részét nagy áldozatok árán visszahódítaniuk, sőt még Hispania legdélebbi részét és a Vandál Királyságot is (ez tartalmazta Karthágót, a mai Líbiában lévő Leptis Magna-t, valamint Szardíniát és Korzikát), végül azonban 568-tól a langobárdok foglalták el Itália legnagyobb részét. Így az Adriai és a Jón-tenger Ny-i oldalának is a nagyrésze langobárd uralom alá jutott, az ő fővárosuk Pavia volt, a K-i oldal meg a későbbi Velence (olaszul Venezia) környéke is görög uralom alatt maradt. A langobárdokat később lombardoknak nevezték, de a langobárd terület sokkal nagyobb volt, mint a mai Lombardia. Végül is az olasz nemzet a rómaiak, osztrogótok és langobárdok összeolvadásával jött létre.
Nagy Károly igyekezett egész Itáliát az uralma alá vonni, de a legdélebbi részek és Szicília Bizáncnál maradtak. 476-tól 800-ig a bizánci császárok egyszerűen római császárnak tekintették magukat, viszont 800-ban Nagy Károly magának követelte ezt a címet. Ugyanakkor a pápának (vagyis a római püspöknek) biztosított egy saját államot, ebben volt Bologna és Ravenna is. Utóbbi (nem pedig Róma) volt Itália székhelye egy ideig, többek közt az osztrogót időkben is, itt van Theuderik sírja. Odovakar és Theuderik is formálisan elismerte a bizánci császár főségét maga fölött, valójában függetlenek voltak. Az arabok elfoglalták Szardíniát, Szicíliát és Krétát, ebből később a görögök visszafoglalták Krétát és Szicília K-i partját, és elég erősen terjeszkedni tudtak D-Itáliában a Benvenuto-i herceg rovására. Még Nápolyt és Capua-t is elfoglalták.
A Balkán és a Kárpát-medence határának a Száva-Duna vonalát szokás tekinteni a Vaskapuig. Havasalföld már nem Balkán, és persze nem tartozik a Kárpát-medencéhez sem. A délszlávok a 6. sz-tól jöttek be a Balkánra, meg a Szávától északra is egy elég nagy részre. A bolgároknak majdnem ugyanott volt az őshazájuk, mint a magyaroknak, de ők jóval korábban jöttek el onnét, legalábbis a nagy részük. Kezdetben az Al-Duna mindkét oldalán volt a birodalmuk, még a későbbi Erdély egy része is hozzájuk tartozott. Később a török nyelvüket elvesztve délszlávokká lettek. Időnként a bizánci császár vazallusai voltak, időnként meg nem. A mi honfoglalásunk is úgy történt, hogy az akkori bizánci császár a magyarok segítségét kérte a bolgárok ellen, de kissé később a magyarok a görögök rovására is kalandoztak.
A Velencei Köztársaság kezdetben igen kis területe ellenére egy komoly nagyhatalommá nőtte ki magát, amit csak Napóleonnak sikerült végül megszüntetnie, így több, mint ezer évig állt fönn. Kezdetben elvileg Bizánchoz tartozott, de valójában már akkor is meglehetősen önálló volt. A velencei nyelv egyébként eléggé eltér az olasztól, viszont az olasznak amúgy is olyan nyelvjárásai vannak, amik közül több messzebb áll Dante toszkánjától, mint mondjuk a portugál nyelv. Ami a horvátoknak Rijeka, Opatija, Cres, Split és Dubrovnyik, az az olaszoknak Fiume (itt született Kádár), Abbázia (magyarosítva), Cherso, Spalato és Ragusa. Viszont Ragusa nem tartozott Velencéhez, önálló városállam volt. A velenceiek 1204-ben kifosztották magát Bizáncot. A törökök ellen is komoly sikereket értek el a 16-17. sz-ban. Crna Gora-t (Fekete Hegy) a világ az olasz nevén, Montenegro-ként ismeri. Ennek egy igen szép része a Kotori (olaszul Cattaro-i) Öböl. Ott is jártam már a családommal.
Már Árpádék nagy délszláv területeket is elfoglaltak, jelentősen túlterjeszkedve a Száván, de az Adriáig még nem jutottak ki. Szt. Lászlónak sikerült ez először. Később már Spalato-n is túl nyúlt a magyar fönnhatóság, de a szigetek Velencéhez tartoztak. Ez alól kivétel a közvetlenül a part mentén lévő Trau (ma Trogir); IV. Béla a mongoloktól Muhinál elszenvedett veresége után idáig futott. Utána viszont ösztönözte a várépítést, ekkor épült meg a Budai Vár is, és a mongolok következő támadását már vissza tudták verni. D-Itáliában és Szicíliában normann királyság volt 1060-tól. II. Frigyes német-római császár Palermo-ban tartotta udvarát az uralkodása nagy részében. 1282-ben a francia király közeli rokonai, az Anjou-k lettek a Nápoly és Szicília Kettős Királyság urai. Anjou volt Caroberto, vagyis Károly Róbert magyar király. A fia, Nagy Lajos szerette volna elfoglalni a kettős királyságot, de nem sikerült. A 14-15. sz-ban változó volt, hogy a horvátok és szerbek területeiből mennyi volt a magyar király uralma alatt. Az oszmán-törökök a 15. sz. közepén jutottak ki az Adriához és a Jón-tengerhez is, majd a mohácsi vész után mélyen behatoltak a Kárpát-medencébe is. Egy elég kis része Horvátországnak ill. Szlovénia Habsburg uralom alá jutott 1540-től Szapolyai János halálával ill. alatt maradt. Isztria nagy része Velencéhez tartozott ekkor.
A pápai államtól É-ra lévő része Itáliának a Német-Római Birodalomhoz tartozott Velence kivételével 1648-ig, a 30 éves háborút lezáró vesztfáliai békéig, de ezen belül Pisa, Genova, Firenze, Milano, stb. lényegében önállóak voltak. 1648 után viszont jó néhány kis állam lett itt. Nápoly és Szicília aragóniai dinasztia alá került az Anjou-k után. Amikor végre kiverték a törököket a Kárpát-medence nagy részéről, az Adria-partból csak kicsivel több került a (Habsburg) magyar királyhoz, Dalmácia még mindig Velencéhez tartozott, de Ragusa 1718-tól megint független, és az lett Montenegro is.
Napóleon igencsak nagy rendet vágott az Adria mindkét oldalán, és megszüntette a Német-Római Császárságot. De Albánia és Bosznia a Török Birodalomban maradt még ekkor is. Napóleon bukása után Dalmácia és É-Itália jelentős része, benne Velencével a Habsburgokhoz került. Nápoly és Szicília megint elszakadt É-Itáliától. 1829-ben szabadították föl a görögök nagy részét a törökök alól. Az olasz egység 1870-ben valósult meg, Bosznia 1878-ban került a Habsburgokhoz.
A Ferenc Ferdinándot ért szarajevói merénylet szolgált ürügyül az 1. világháború kirobbantásához. E háború során Horthy az Adrián volt tengernagy. A háború után a szerbek és az olaszok is a győztes oldalon találták magukat. Sikerült egy olyan Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot kialakítani, amiből a Vajdaság még a Római Birodalomban sem volt benne annak idején, Isztria viszont olasz lett. Azonban Olaszországban a győzelem ellenére hasonlóan nagy feszültségek voltak, mint a vesztes Németországban, ez végül Mussolini fasizmusához vezetett. Az elnevezés a fasces-ből ered, ez az ókori Rómában a tisztviselők előtt hordozott vesszőnyaláb volt. A náci meg a nemzeti szocialista német változatának a rövidítése. Ma már ezek tágabb értelemben szélsőségest jelentenek, pl. nyelvtan-náci, femináci, liberál-fasiszta. A 2. világháborúban megint a szerbek ellen is harcoltunk, de ezúttal az olaszokkal szövetségben. Ezt is elbuktuk, visszaállították a trianoni határokat, Isztria Jugoszláviához került, de Trieszt olasz maradt. De a lényeg, hogy noha Jugoszláviában is a sztálinizmus egy változata győzött, Jugoszlávia mégsem csatlakozott az Új Orosz Birodalomhoz, később pedig Albánia is elszakadt attól, Kínára támaszkodva.
Olaszország bekerült a Szén- és Acélközösségbe, ami az EU őse volt, evvel közelítőleg Nagy Károly birodalmát állítva vissza. Az Új Orosz Birodalom fölbomlása után viszont szétesett Jugoszlávia is. Először a legfejlettebb rész, Szlovénia nem kívánta az adójával támogatni a többit. A horvát-szerb ellentét még az 5. sz-i Ny- ill. K-Római Birodalomra megy vissza, noha akkor még nem is voltak délszlávok a területen. Ebből most még háború is lett, de még csúnyább háború tört ki Bosznián belül. Végül Bosznia mégis egyben maradt. Macedónia (amit ma már É-Macedóniának hívnak, mert Görögországban is van, különben mind a görögök, mind a délszlávok k-val mondják, tehát Makedóniának, a középkori latinban lett belőle c), majd Montenegro is elszakadt Szerbiától, a túlnyomóan albán Kosovo meg az USA segítségével. Az nagyon jó nekünk magyaroknak, hogy már Horvátországba is utazhatunk személyivel.
