A Fudan egyetem ügye hívószóvá vált a mostani kampányban. Ugyan különféle rangsorok léteznek az egyetemeknek, és nem mindegyikben áll a Fudan olyan előkelő helyen (34. a világon), mint amit Palkovics szokott idézni, de általában jóval előrébb van azokban is, mint bármelyik magyar egyetem. De van olyan rangsor, amiben a Fudannal egy szinten van a Soros-ellenességből elűzött CEU, bár ez annyiban nem jó összehasonlítás, hogy a CEU szigorúan véve nem egyetem, hanem posztgraduális képzéssel foglalkozó intézmény.
Azt végül is nem lehet tagadni, hogy a Fudan egy színvonalas egyetem. Némelyek azt állítják, hogy a ferencvárosi kampusza Kína trójai falova lenne az EU-ban. Ez ugyan butaság, hiszen Kína nem ostromolja az EU-t, de vannak komolyabb ellenérvek is. Az, hogy túl magas lenne a tanárok fizetése a magyar viszonyokhoz képest, elszívhatja a legjobb tanárok egy részét más egyetemekről, az meg, hogy túl magas a tandíj, azt okozza, hogy csak gazdagok gyerekei járhatnak oda. Az pedig különösen problémás, hogy az adófizetők pénzét sürgető lenne másra fordítani, nem a kínai hitel visszafizetésére. Ez már a belgrádi vasútvonal felújításakor is fölmerült, amit szintén kínai hitelből csinálunk. Nekem Kínával nem az a bajom, hogy az egyébként nagyon is piacgazdaságot működtető állampártja kommunistának hazudja magát, hanem az, hogy megvalósítják Orwell rémálmát.
Úgy néz ki, hogy a Fudan ügy ártani fog a Fidesz népszerűségének, ennek én nagyon örülök. Mivel még tervezési szakaszban sincs, így ha sikerül jövőre Orbánt eltávolítani a miniszterelnökségből, akkor egyelőre nem fog ez a kampusz fölépülni. Viszont még ekkor is tartani kell attól, hogy Orbán hamarosan visszatér. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy lecsukják hosszú időre, jó esetben Polt Péterrel együtt.