Orbán Viktor a Cinege u. 5. alatt, a Sváb-hegy oldalában, kb. 100 m-rel magasabban, mint Gyurcsány. Innen 2/3 km-re és nagyjából hasonló magasságban, az ún. Fácán-hegyen volt Horthy villája, amit nemrég szépen felújítottak, és a Zugligeti Ált. Iskola egyik épülete lett. Horthy egyébként a Budai Várban lakott, míg Orbánnak most a hivatala van ahhoz közel. Gyurcsány a belvároshoz sokkal közelebb lakik, a József-hegy = Szemlő-hegy oldalában, Apró Antal egykori házában Dobrev Klárával és annak anyjával, Apró Piroskával együtt. Apró Antal törvénytelen gyerek volt, az anyját is Apró Piroskának hívták, így lett ő is Apró, ráadásul még lelencházba is adták. Majdnem így járt Kádár is, őt eredetileg Czermaniknak hívták az anyja után, és 6 éves koráig nevelőszülőknél volt. Apró Antal 8 és fél hónappal volt fiatalabb Kádár Jánosnál, de ő majdnem 82 évig élt, míg Kádár csak 77 évig. Kádár 1948-tól haláláig az Apró-villa (Szemlőhegyi út 42) fölött lévő, akkor még elegánsabb másik villában élt (Cserje u. 21), kivéve amikor börtönben volt a Rákosi korszak egy részében. Ezt tavaly decemberben az Orbán-kormány a szír ortodox egyháznak adta át. Ez az épület az utcáról nézve is impozáns, míg az Apró-villát alig lehet észrevenni a magas faltól és a fáktól. Apró Piroska most 74 és fél éves, és annak idején bankárként jelentős szerepe volt Gyurcsány meggazdagodásában. Klárát 25 évesen szülte Szófiában, ő febr. 2-án lesz 50 éves. Így 10 év és 8 hónappal fiatalabb, mint a férje, a már fogalommá vált Gyurcsány. Ő viszont 2 évvel fiatalabb nálam, és 2 évvel idősebb, mint Orbán. Van egy kis esély arra, hogy a '22-es választás után Dobrev Klára lesz a miniszterelnök, de ehhez meg kéne, hogy nyerje az előválasztás 2. fordulóját. Érdekességként megemlítem, hogy Orbánék és Dobrevék villája között légvonalban kb. 4 km a távolság.
Orbán arra a föltevésre építette föl a kampányát, hogy elég sokan még mindig ördögi figurának tartják Fletót. Gyurcsány egyébként annak idején az orosztanárától kapta ezt a becenevet. Reményeim szerint evvel nagyon a saját lábába fog lőni. Az, hogy az őszödi beszéd kipattanásának 15. évfordulójára (szept. 17) elkezdtek belőle részleteket idézni, a normális embereket csak arról győzi meg, hogy Fletónak annak idején igaza volt. Más kérdés, hogy nem volt taktikus elmondani ezt a beszédet. Az, hogy sokan aláírták most a Stop Gyurcsány, ...-t, nem sokat jelent, ezek bigott Fideszesek. Nagy baj viszont, hogy Dopeman is átállt a Fideszhez, hiszen annak idején éppen avval lett híres, hogy a hungarocellből készített Orbán-fejet rugdosta. Azt nagyon jól csinálja a mostani kormány, hogy Falus Ferenccel és más szarháziakkal dacolva elodázza a 4. hullám miatti korlátozásokat minél messzebbre. Ez akár még a '22-es győzelemhez is elég lehet. Én ennek nagyon nem örülnék, mert a korrupció ügye fontosabb, és bár az MSZP is legendásan korrupt volt kormányon, a Fidesz mellett kisinasnak számít ebben. Ugyanakkor, bár látszólag ezt mindenki tudja, nincs bebizonyítva a bíróságon. Karácsony Gergő amerikai stílusú agresszív kampányát nem tartom jónak, viszont ő a közvélemény-kutatáshoz ért jól. Továbbra is Jakab Pétert tartom a legjobb jelöltnek, éppen azért, mert bár gyűlölöm a homofóbokat, de az ő szavazataikra is szükségünk van, pláne a cigányellenesekére. Jó lenne persze minél több cigányt is elcsábítani a Fidesztől, de ez falun nagyon nehéz lesz. Mindenesetre Jakab Péter a legfiatalabb az esélyesek közül, 41 éves. Fekete-Győr persze sokkal ifjabb, nagyjából egyidős a lányommal. Oda kéne eljutni, hogy ciki legyen a Fideszre szavazni. Jelenleg nagyon nehéz megjósolni, hogy ez mikor lesz így, ha egyáltalán, de mégis van remény, hogy nincs már messze. Én nagyon jól emlékszem, hogy a '14-es és a '18-as választások előtt is milyen jó hangulatban volt az ellenzék, aztán láttuk, hogy mi lett belőle. Olyan falfirka meg már '11-ben is volt Buda jómódú részén, hogy "Mi már hányunk a Fidesztől". A mostani helyzetben az a különbség, hogy ezúttal az emberek igazságtalansága és hülyesége a koronavírus ügyében az ellenzéknek kedvez, hasonlóan ahhoz, ahogy a '08-as pénzügyi válságért Gyurcsányt okolták. Viszont Orbán népszerűsége koránt sincs most olyan alacsonyan, mint Fletóé volt akár még '07-ben is, amikor még futott a szekér.